A mai találós kérdés:

Egyrészt mi ez, de főleg mit keres a robotraktárban?

Most már nem csak a raktárban dolgozok, hanem stancolok is. Nem ott, ahol a Laszi, hanem pár szobával mellette, és nem Hubstanzerrel, hanem Rotationstanzerrel. Annyi a különbség, hogy az övé fel-le mozdulatokkal vagdos, a másik meg forogva olvaszt meg vagdos.

Nem túl megterhelő meló, de cserébe nem is igazán izgalmas. Úgyhogy közben jobb híján videóztam, eleget téve az ipari kémkedés esküjének. Borzalmas minőségű, egy-két helyen el is csúszott a vágás, nagyon nem úgy sikerült mint akartam. Nem értek hozzá sajnos, meg csak a Movie Maker megy el a gépen, meg a telefon se éppen egy HD kamera. Ennyi volt a szabadkozás, jöjjön a futidzs.

Szombat esti program gyanánt a Bürgerfestet vettük célba, ez a nyár legnagyobb ünnepe itt, és megint sikerült a műsor végére megérkeznünk. Rákészülésnek végighallgattuk Beethoven hetedikjét és társait, elégedett mosollyal és fülig érő libabőrrel. Kicsit sikerült megragadnunk a zenehallgatásnál, ezért a kései antré. Utána bevettük a helyi egyetlen klubot, a JJ1-t (csecsevan), ami elvileg az utolsó Németországban, konkrétan a Spitzingseen kilőtt medvéről lett elnevezve. Ami egy állatkertből szökött. És igazából máshogy hívták. Vagy hogyisvanez. Kissé urban legend szaga van a dolognak, de ez lényegtelen. Olyan jó buli volt, hogy még az egyik céges takarítónő is egész éjjel ropta. Ahoi!

Dreimals ein Mass

Tegnapelőtt olvastam a Miesbacher Merkurban (Dunántúli Napló), hogy szombatonként bolhapiac van a fesztiválos placcon. Megerőszakoltam magam, és a hétvége ellenére se vittem túlzásba az alvást, hogy meglátogathassam az intézményt. Kb 10 percnyi séta után bent is voltam a piacon, olyasmi, mint otthon, szabadtéren, mindeki az autója előtt árulta a portékáját, csakhát ugye, Bajorország. Hurka helyett Weisswurst, Szalon helyett Hacker-Pschorr, Moszkvics helyett Impreza, suhogós melegítő helyett bőrgatya meg zergetollas kalap.

Bolhapiac. Zsiguli helyett SLK-val terítik az árut

Találtam egy ősbajor bácsinál egy Polaroid gépet, de sajnos nem SX-70-et, használaton kívüli Polám meg már több van, mint egészséges, úgyhogy erőt vettem magamon, és nem cseréltem el egy tízeurósra. Viszont rátaláltam A gyertyák csonkig égnek német kiadásának egy példányára, rögtön ki is nyílt a kéteurós a zsebemben.

Vájszvuást mit brézn, Márai un vájszbiá

Bürgerfestes korsót meg majd ma este veszünk!

08.27. update: Igazából nem is búza, hanem sima világos sör volt. A Bürgerfestes korsó meg nem annyira jött össze.

Nagyon tudunk terveket szőni. Kitaláltuk, hogy lefényképezzük magunkat 3D-szkennerszerűen műszak után, borostásan, pre-fodrász kócosságunkban. Aztán hajvágás, borotválkozás, kialvás után újra, hogy látsszon a különbség. Az első képsorozat meg is lett, de azóta se voltunk egyszerre jól fésültek, simabőrűek, és főleg kipihentek. Úgyhogy motoszkál bennem egy érzés, ami azt súgja, hogy a második képsorozatra már nem nagyon fog sor kerülni. Erősíti az érzést, hogy a bőröndjeink már az autóban vannak, és műszak után indulunk Magyarországra. Viva Pécs, Viva Gijón!

Jó ideje hallom, hogy a Königssee, na az aztán. Annyi szép tengerszemet láttunk már, hogy nem voltam biztos abban, hogy százakárhány kilométert kell autóznunk egy újabb tó miatt. És mekkorát tévedtem. De nem rögtön oda mentünk. Útközben megnéztük a Wimbachklammot is, ami egy vörösmészkőbe, és más puha kőzetekbe vájódott szurdok, amit egy elég morcosan csordogáló hegyi pataknak köszönhetünk. Turistakompatibillissá van téve, fapallókból készült úton mehettünk egy darabon a patak mellet, néha felett, alapvetően egy kb 5 perces túra, amit minimum egy, de inkább két óra alatt tettünk meg. Folyamatosan álltunk, és próbáltuk feldolgozni a helyzetet, de nem ment könnyen.

Wimbachklamm, a szürreális szurdok

Egyszerre volt gyönyörű az antarktiszkék víz, és félelmetes, ahogy örvénylett, habzott, és megállíthatatlanul zubogott, egyre mélyebbre vágva magát a hegyben. Elsétáltunk az ösvény végéig, majd úgy döntöttünk, hogy visszafele is ugyanerre jövünk, és itt se értünk végig sokkal gyorsabban. Lenyűgözően szép volt, ahogy mindenhonnan folyt a víz, hol finom permetben, hol nagyobb cseppekben, néhol meg habzó zuhatagként.

Szánsájn, vízpermet

A Rába túránkhoz nehezen lehet hasonlítani, de azért megpróbáltuk, pedig ott is volt egy két izgalmasabb pillanat, amikor a széles, mocskoszöld, lomha folyó megvillantotta mit tud. Ezen a bajor verzión érezni lehetett, hogy két másodperc alatt ízzé-porrá tudna zúzni.

Izzadó mohás kőló

Először nem is vettem észre a szivárványokat a vízpermetben, Icike és Laci szóltak, hogy nézzek oda, és még akkor se esett le. Pedig de szépek voltak.

Zsebszivárványgyár

Ez már Königssee, egy gyönyörű tengerszem, aminek 192 méter a legmélyebb pontja, és az egész környezet valami egészen hihetetlenül szép. Megint nehezen ment a feldolgozás, csak ültünk az elektromos hajókon, néztünk ki a fejünkből, és azt hajtogattuk, hogy ilyen nincs.

Velkám tu Königssee

Útközben megállt a hajó, az egyik matróz bácsi előkapott egy trombitát, és nekiállt rajta játszani, hogy megmutassa mit tud a helyi visszhang. Jó két másodperces késéssel hallottuk vissza a rövid részleteket, minden utas néma csöndben ült, széles mosollyal az arcán. A végén taps, és aprógyűjtés. Pazar.

Tengerszem a javából, 192m mély

St. Bartholomä a második kikötő a tavon, összesen ez a három épület van rajta. Zarándokhely, ahova ugyanúgy, mint a tó többi részére, csak gyalog, vagy az elektromos hajókkal lehet eljutni. Vigyáznak a dolgaikra.

St. Bartholomä

Néha már kicsit restellem, hogy mindig cakkos-felhős hegyeket, meg naplementéket fényképezek. De egyszerűen nem bírok magammal, ha ilyeneket látok, és kezemben a fényképezőgépem.

Faltuk a látványt

A végállomástól egy kb 10 perces sétával egy másik, kisebb tóhoz érkeztünk, az Oberseehez. Ez már tényleg teljesen szürreális látvány, a kép nem is tudja visszaadni milyen volt. Gyönyörű víztükör, körben akkora hegyekkel, amik olyan közel vannak, hogy ihaj. Itt kb másfél percet töltöttünk, mert kicsit meg voltunk késve, és már indult volna vissza az utolsó hajó. De sebaj, van miért visszatérnünk. Az odafelé úton pedig egy heripotteres, vagy nemistudom, talán inkább gyűrűkurás erdőrészleten keresztül mentünk, ahol a hegyekről legurult méretes köveket teljesen benőtte a moha, és a fák között burjánzottak ezek a valamik.

Obersee, a Königsee öccse

Miután visszaértünk, és azt hittem, hogy egy nap ennél több szépet látni már nem ildomos, úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a Rossfeldstrasse-t. Ez egy fizetős hegyi út, ami egy részen konkrétan a gerincen visz végig. Pont naplementére érkeztünk, még mindig tudunk élni, na! Megálltunk egy rövid pihenőre, eközben egy Super Seven húzott el, ha nem is egészen versenytempóban, de majdnem, úgyhogy megvolt a napi betevő szpottingunk is.

1600m-en vezető hegyi út, a Rossfeld

Ahogy egyre inkább bukott le a nap, már csak a hegyek csúcsait világította meg, ezeken kívűl minden kezdett rózsaszín párába burkolózni. Állunk a gerincen, a hegy egyik oldalán Ausztria, a másikon Németország. Ezt látni kell.

Utolsó fények

Szép lassan visszamásztunk az autóba, betöltöttük az utolsó dózis kesudiót, és hazaindultunk, mert a reggel ötös kelés kötelez. Pedig de jó lett volna még maradni.

Ezt szerintem sose fogom megunni

Két hete hétvégén a Chiemseen jártunk, ez a környék egyik, ha nem a legnagyobb tava, és olyan húde messze sincs, kb 60 km. Lacival ketten, a Cséliával mentünk, pirosautó, bukólámpa, huzatklíma, tudunkélni. Már az autópályáról látszott a tó, elsõ ránézésre feltûnt, hogy nem kicsi, sõt meglehetõsen nagy. A lehajtó mellett Chiemsee márkaboltot találtunk, eszembe juttatta a vásári HomeBoy meg Chiemsee kabátokat, és a vállalhatatlan oldaltgombolós Adidas melegítõnadrágomat. No de irány a taú!

Õ a Chiemsee, sok vitorlással

Úgy döntöttünk, hogy hajózunk egyet, ellátogatunk a Herren és a Fraueninselre. Csudajó volt a hajóút, a legfelsõ nyitott részen ültünk, kellemesen pirított a nap és fújta a hajunkat a vízszagú szél. Nem is volt kedvem leszállni. A Herreninselen két kastély van, egy öreg, meg egy új, egy nem volt elég Lali királynak. A régit nem nagyon erõltettük, és az újba se mentünk be, pedig elvileg a Versailles inspirálta, sõt a tükörterme még nagyobb is az ottaninál. Borzalmas meleg volt, meg idõnk se volt tengernyi, úgyhogy megvártuk amíg a szökõkutak beindultak, aztán továbbálltunk.

Kisverszáj, a földesúri kizsákmányolás remek példája

Egy elkerített részen mini vadaspark volt a kastély mellett, jópár ilyen szarvasszerû képzõdménnyel, akik teljesen csurira nyírták a domboldalt, csak néhány masszív fûcsomót hagytak meg, azok nem lehettek túl finomak. Rájöttünk, hogy mindjárt indul a hajónk, úgyhogy sebesen visszameneteltünk a dokkhoz, és célba vettük a Fraueninselt.

Bársonyszarvúak

Nagyon hangulatos kis sziget ez a Fraueninsel. Elõször végignéztük a térképét, és én kicsit tartottam tõle, hogy nem fogjuk tudni végigjárni, mert elég sok jónak tûnõ dolgot találtunk. Aztán amikor elindultunk, és a térkép alapján kb 200 méteresnek gondolt egyenesnek pár lépésen belül vége volt, hamar megnyugodtam. Elég miniatûr sziget, minden nagyon pici, takaros mesebeli házikókkal, zárdával, apró többszázéves temetõvel, csinos kertekkel, ösvényekkel, és ezeréves hársfával. Pont mise elõtt értünk be a templomba, úgyhogy rövid körbesétálás és pár kattintás után indultunk is tovább.

Ez a Mamának is tetszett volna

Közben határozottan megéheztünk, és úgy éreztük, hogy valami helyi halspecialitás pont remekül elférne a belünkben, úgyhogy nekiálltunk éttermet keresni. Olyan nagyon sokáig nem is tartott, rövid séta után betértünk Fritzi's Restaurant-ba, ahol egy németségéhez mérten kimondottan csinos lány hideg, barna óbúzasörrel látott el minket, amíg végigböngésztük az étlapot. Mindketten jól választottunk, egyszerûen, de nagyon finoman elkészített halakat ettünk. Utána kifeküdtünk a partra kicsit sütkérezni, a Laci bealudt, én meg addig fürödtem egy rövidet. Szép volt, jó volt, visszamennék.

Issssteni finom hal

07.31. update: Jut eszembe, hazafele jövet lattuk az elso igazan lapos es szeleset, egy Gallardo Spidert, meg is örültünk neki. Egesz addig, amig szembe nem jött egy F40. Es akkor mindketten ledöbbentünk, hogy WTF! Megfordultunk, de nem ertük utol. Nem is ertem miert.

Erre setalok el reggelente, ha nem vagyok a Laszival egy muszakban. A Hopf pedig itt helyben keszül!

A hatso bejaraton akartam bejonni, erre HELO!

Szó bennszakad, hang fennakad, / Lehellet megszegik.

Vásárcsarnok életérzés, bajor módra